"Az azúr színű égboltba takart, lemenő Nap narancssárga sugarai néha olyan hatalmas szépség pillanataival ajándékoznak meg minket, hogy hirtelen csaknem beleszédülünk. Lábunk földbe gyökerzeik, s tekintetünk szinte megdermed. A pillanat pompája elkápráztat bennünket, kényszeresen fecsegő elménk elnémul, és nem röpít ki minket gondolataival az itt és mostból.A ragyogásban fürödve úgy érezzük, mintha kapu nyílt volna meg egy másik valóságba, amely állandóan jelen van, mégis ritkán észleljük."
Abraham Maslow "csúcsélménynek" nevezte ezeket a ritka pillanatokat, hiszen ilyenkor az élet legmagasabb szintű megtapasztalásával találkozunk.
Boldogságra ébredünk, hirtelen a közönséges, világi birodalom határain túl találjuk magunkat. A "bekukkantás" pillanatainak is nevezhetnénk ezeket a ritka alkalmakat. Rövid időre ilyenkor maga a Lét örök birodalma tárul föl előttünk. Ha csak rövid másodpercekre is, de valódi önmagunkhoz térünk haza.
"Ó..."-sóhajtunk fel. "Olyan nagyszerű!...Bárcsak ebben az állapotban maradhatnék!"
De hogy lehetne állandóan így maradni?
Az elmúlt 10 évet Eckhart Tolle annak szentelte, hogy erre rájöjjön. Kutatásai során az a megtiszteltetés érte, hogy korunk legmerészebb, legihletettebb és legvilágosabban látó úttörőivel beszélhetett, azokkal, akik az orvostudomány, a természettudomány, a pszichológia, az üzleti élet, a vallás, a spiritualitás és az emberi képességfejlesztés területén tevékenykednek. Ezek az - egymástól sokszor nagymértékben különböző - emberek egybehangzóan úgy vélik, hogy az emberiség evolúciós fejlődésének folyamatában minőségi ugrás következett be.
Gyökeres szemléletváltás zajlik, világképünk jelentősen módosul. Két sarkalatos kérdésre keressük a választ: "kik vagyunk?" és "milyen a világegyetem, amelyben élünk?"
Alapvetően e kérdésekre adott válaszaink határozzák meg személyes kapcsolataink minőségét a családban, barátaink között és a munkahelyi, főnök-alkalmazott viszonylatokban. S - egy más szinten végső soron ezek határozzák meg a társadalmat is.
Nem csoda, hogy a napjainkban kialakuló világszemlélet hitrendszerünk több olyan tényezőjét is megkérdőjelezi, amelyet a nyugati világ igaznak tart...
Tévhitek és eddigi világszemlélet mítoszai:
1. mítosz:
AZ EMBERISÉG ELÉRTE FEJLŐDÉSÉNEK TETŐPONTJÁT.
Michael Murphy, Esalen társalapítója, az összehasonlító vallástudomány, az orvosztudomány, az antropológia és a sportok tanulmányozására támaszkodva azt a kihívó álláspontot képviseli, miszerint az emberi fejlődésnek léteznek az eddig elértnél lényegesen magasabb szintjei is.
Amikor valaki eléri a spirituális érettségnek ezeket a magasabb fokait, akkor különleges képességek nyílnak meg benne a szeretet, az életerő, a személyiség, a testi tudatosság, az intuíció, az érzékelés, a kommunikáció és az akarat területein.
Első lépés: fölismerni ezen szintek létezését. (A legtöbb ember sajnos nem jut el idáig.) Csak ezután lehet, tudatos szándékkal, elkezdeni a különböző metódusok alkalmazását.
2. Mítosz:
TELJESEN ELKÜLÖNÜLVE ÉLÜNK EGYMÁSTÓL A TERMÉSZETTŐL ÉS A KOZMOSZTÓL.
Az "ő más, mint én" mítosza felelős a háborúkért, a bolygón elkövetett számtalan erőszakért és az emberi igazságtalanság mindenféle megnyilvánulásáért. Hisz kinek jutna eszébe megbántani egy másik lényt, ha saját személye részeként tapasztalná őt meg?
Stan Grof, a tudatosság rendkívüli állapotait kutatva, a következőkre jutott:
"A vizsgálatok szerint valamennyiünk pszichéje és tudatossága kapcsolatban áll a "Minden Létezővel", mert valójában nincsenek végérvényes határok a test/ego és a lét teljessége között."
Az ima gyógyító erejével kapcsolatos tudományos kutatások remekül alátámasztják a Dr. Larry Dossey által kidolgozott alapelveket, az ún. "harmadik korszak orvoslásának" alapelveit. Dossey szerint az egyik ember gondolatai és gyógyító szándékú hozzáállása befolyásolhatják a másik emberben zajló élettani folyamatokat. Ez alapvető ellentétben áll a medicina jelenleg elfogadott, "második korszakának" hitrendszerével és gyógyítási módszerével.
A pillanatnyilag érvényben levő, akadémikus tudomány világképe és fizikai alapelvei szerint ugyanis ilyan ráhatás nem létezik. A nagyrészt már nyilvánosságra került-tények mégis éppen ezt a gyökeres szemléletváltást igénylő újdonságot bizonyítják.
3. Mítosz: CSAK A FIZIKAI VILÁG LÉTEZIK.
A materialisztikus beállítottságú, tradicionális természettudomány abból a feltételezésből indul ki, hogy semmi sem létezik, ami nem mérhető laboratóriumban, és ami nem vizsgálható az öt érzékszerv, illetve az azok érzékenységét megnövelő műszerek segítségével. Ami ezen kívül esik, az már "nem valóságos".
Ennek azonban az a következménye, hogy a valóságot a fizikai valóságra szűkíti le. A valóság spirituális területe - vagy amit a nem fizikai dimenziók valóságnak nevezhetnénk - ily módon száműzetésre kárhoztatott.
Ez ellentétben áll az "örök filozófiával", azzal az általánosan elfogadott szellemi vonulattal, amely áthidalja a történelmi korokat, vallásokat, hagyományokat és kultúrákat, és amely a valóságnak egymástól eltérő, de a fizikaival összefüggő dimenizóit írja le. ezek a legsűrűbb és legkevésbé tudatos rétegtől - amelyet "anyaginak" is nevezhetnénk - a legkevéséb sűrű és legtudatosabb - spirituális - dimenziókig ívelnek.
Érdekes módon a realitásnak ezt a kiterjesztett modelljét vázolják fel számunkra olyan elméleti szakemberek is, mint Jack Scarfetti, aki leírja a fénysebességen túli utazást. Ő ehhez már a valóság más dimenzióit használja fel. Vagy gondoljunk a legendás fizikus, David Bohm munkásságára, aki többdimenziós modelljében a valóság kifejezhető (fizikai) és "burkolt" (nem fizikai) részeit mutatja be.
S ez nem csupán elmélet! Franciaországban az 1982-es "szemléletkísérlet" (Aspect Experiment) azt bizonyította be, hogy két összekapcsolódott kvantumrészecske, amelyeket szétválaszottak, majd hatalmas messzeségbe eltávolítottak egymástól, valahogy mégis összeköttetésben maradtak egymással. Ha az egyik részecskét megváltoztatták, a másik szintén megváltozott, méghozzá időkülönbség nélkül!
A tudosok még nem ismerik ennek a fénysebességet túlszárnyaló jelenségnek a magyarázatát, bár egyes elméleti szakemberek arra következtetnek, hogy a részecskék kapcsolódása a magasabb dimenziók kapuin keresztül történhet meg.
Tehát - ellentétben azzal, amit a hagyományos világszemléletnek elkötelzett szakemberek állítanak - azok a befolyásos, úttörő feladatra vállakozó kutatók, akikkel beszélt Eckhart Tolle, arra a következtetésre jutottak, hogy még nem értük el az emberi fejlődés csúcsát: hogy össze vagyunk kapcsolódva, és nem az élet többi részétől elkülönülten létezünk; s hogy a tudatosság teljes skálája magába foglalja egyrészt a fizikai dimenziót, másrészt a valóság nem fizikai dimenzióinak sokaságát.
Ez a világkép gyökereiben új lehetőséget kínál. Ahelyett, hogy önmagunkat, másokat és az élet egészét kicsiny, földi énünkön keresztül szemlélnénk, amely az idő keretei között születik és él, a lélek szemén át pillanthatjuk meg valódi létünkéi és valódi énünket. Egyre több ember lép föl erre a magasabb létszintre.